Gondolatok és mindennapok

2007. december
 
Nehezen hisszük el mi is, de már beléptünk a negyedik hónapba, amit itt töltünk Melbourne-ben. Nagyon mennek a napok és néha észre se vesszük és már el is ment egy hét.
 
Október eleji beszámolónkhoz képest az első és legszembetűnőbb változás Melbourne-ben, hogy az idő határozottan kezd melegedni. Most már permanensen 20 fok felett vagyunk, sokszor súroljuk a 30-at is. Ami jóval melegebbnek hat, mert a nap annyira erős, hogy szinte perzsel. Pláne amikor még felhő sincs az égen, ami igen gyakori errefelé. Szó szerint, amerre csak ellátsz, egy darab felhőt nem látni. Először úgy vettük észre mi is, hogy a fényképeinken feltűnt, hogy az égbolt túlságosan égszínkék.
 
A kellemes idő hatására már mi is elvettük a nyári cuccokat, meg a flip-flop papucsot vagy ahogy itt hívják "thong", ami itt nemzeti viselet. Szerintem minden ausztrálnak legalább 20 pár van otthon, különféle színekben. Simán felveszik a kosztüm vagy öltöny mellé is. Láttunk már ilyet, nem is egyet. A hideg sem lehet akadály, legfeljebb felhúznak egy zoknit. Rendkívül szexis viselet. 🙂
 
Amúgy a ruházkodás igen érdekes errefelé. Eléggé szabad stílusú, és ahogy elnézem, nagyon lazára veszik a dolgot. A "business" style a feketére alapul, nőknél és férfiaknál egyaránt. Ez az alap, fekete kosztüm, fekete öltöny. Elvétve látni csak barna vagy kék árnyalatokat, világosakat pedig szinte egyáltalán nem. Nem tudom, hogy majd januárban, 40 fokban is tartja-e magát ez a szabály?! 
 
A nők amúgy imádják a ruhákat, hétköznap, hétvégén, ünnepnapon, bármikor. Az üzletek tele vannak a különféle stílusú, egybeszabott ruhákkal, úgyhogy ha akarnál se tudnál mást venni. Most éppen a 60-as, 70-es évek stílusa tombol, a legkeményebb retro mintákkal. 🙂 Ünnepnapokon ezeket a ruhákat kalappal viselik, ami nagyon népszerű errefelé. Hiába, megint csak a brit gyökerek.
 
A másik véglet a szörfös viselet, ami áll egy rikító színű pólóból, egy hasonlóan diszkrét "bermuda" gatyeszből és az elmaradhatatlan flip-flop papucsból.
Ami viszont nagyon szimpatikus itt, hogy teljes mértékben megszabadulhatsz minden, eddig valaha létező gátlásodtól. Elnézve az ittenieket, gondolkodás nélkül felveszem én is azokat a ruháimat, amiket otthon csak óvatosan, 2x meggondolva. Itt nem gond, ha egy kicsit nagyobb a feneked, vagy vastagabb a lábad, nem érdekli őket, simán belebújnak olyan rucikba, amiket messziről kerülniük kellene. 🙂 A lényeg, hogy jól érezd magad! Minden és mindenki más pedig le van ejtve. Itt maximálisan "él" a mondás, miszerint nem a ruha teszi az embert! 🙂
 
Közeledve a Karácsonyhoz, azt tapasztaltuk Tomival, hogy semmi karácsonyi hangulatunk nincs. De nem csak azért mert itt meleg van, hanem azért is, mert egyáltalán nem csinálnak akkora nagy felhajtást az egészből, mint mondjuk Európában. Negyed annyi dekoráció nincs a városban és az üzletekben, mint otthon. Van egy óriási nagy karácsonyfa felállítva a város egyik legforgalmasabb központjában, ami egy borzadály, mert tele van aggatva rondábbnál rondább műanyag díszekkel, továbbá lóg még néhány csillagocska az utak felett, de igazából ennyi. A nagyobb boltok fel vannak díszítve, de összességében annyira vicces, hogy az emberek papucsban meg rövidnadrágban rohangálnak. A képeslapokon meg a Mikulás mellett koalák ülnek és kenguruk húzzák a szánt???!!! Ha éppen nem szörf deszkán érkezik Mikulás barátunk. 🙂
 
A múltkorában láttam egy "lakberendező" műsort a TV-ben és éppen a karácsonyi díszítésről meg vacsoráról volt szó. A tradicionális Aussie karácsony a szabadban történik, amikor a család vagy elmegy egy jót piknikezni a tengerpartra vagy valamelyik közeli parkba, vagy körbeülnek egy nagy asztalt hátul a kertben a medence körül és esznek egy jó kis barbeque-val egybekötött vacsorát. 🙂 Vacsi után pedig jöhet egy kis úszás a medencében, vagy valamilyen kellemes szabadtéri sport, mondjuk golf vagy krikett, esetleg rögbi. 🙂
 
Szóval ezek mellett a hagyományok mellett, hogy legyen nekünk karácsonyi hangulatunk??? Valami hasonlóban lesz részünk nekünk is, mivel szombaton indulunk a Great Ocean Road túránkra! Így elképzelhető, hogy a karácsonyt valahol az ausztrál pusztában fogjuk eltölteni vagy a tengerparton egy kis piknik keretében. 🙂
 
Az iskolában egyébként már elkezdődött a nyári szünet, ami egészen január végéig tart. A legtöbb ausztrál család ilyenkor megy nyaralni, úgyhogy valószínűleg kongani fog a város az ürességtől egész hónapban. A legnépszerűbb nyaraló célpont Brisbane és környéke, az Aranypart (Golden Cost) és a Nagy Korall szigetek (Great Barrier Reef). Ez a kontinens keleti, középső partvidéke, ahol állítólag a legszebb partszakaszok találhatóak, nem beszélve a közeli szigetekről, ahol a nagy korallzátonyok találhatóak.
 
További népszerű nyaraló helyek a környező szigetek, amiből van bőven: Fiji, Cook Island, Samoa, Bora Bora és társaik. Elképesztő, hogy otthonról nézve ezek a szigeteket, elérhetetlen távolságban vannak, itt viszont néhány órás repülő úttal elérhetőek. Nem olcsók persze ezek az utak, főleg most nem, amikor főszezon van az ausztráloknak. Mi is gondolkodtunk, hogy esetleg elmegyünk oda "karácsonyozni", de már októberben szinte minden hely le volt foglalva. Mindenesetre nagyon izgatja a fantáziánkat, hiszen ilyen "közel" soha többet nem leszünk ezekhez az álom szigetekhez. 🙂
 
Egyébként visszatérve Melbourne-re, meg magára Ausztráliára, időközben lezajlott egy választás is november közepén. Korábban már írtam, hogy a politika itt nem igazán határozza meg az emberek életét. Egy dolog a sok közül, az átlag ausztrál nem politizál, úgyhogy a választás meglehetősen csendesen zajlott le. Voltak ugyan politikai hirdetések a TV-ben az utolsó néhány hétben, de hát össze sem lehet hasonlítani az otthoni őrülettel. Sokan nagy változást harangoztak be, ami végül meg is történt, mert a 12 éve kormányon lévő liberális pártot leválasztották, és új vezetője lett az országnak, aki a munkáspárt színeiben indult. 
 
Beindult a nagy "barbeque" szezon is az országban, ami egy igen népszerű dolog itt Ausztráliában. Télen-nyáron sütögetnek, ami nem egy-két alkalmat jelent, hanem tulajdonképpen mindig, amikor csak van rá lehetőség. Sétálgatva az utcákon, rengeteg erkélyen kint vannak a sütők, asztalok, székek, még a több emeletes házak teraszán is. A közparkokban és a tengerparton mindenhol ki vannak alakítva külön BBQ helyek, amelyeket szabadon használhat bárki. Többnyire ez egy kőből épített pult (meg néhány ülő alkalmatosság), amelybe be van építve egy-egy sütőlap vagy rács, amelyet egy gombnyomással be lehet üzemelni. Használat után a helyiek szépen letakarítják maguk után a sütőket, elpakolnak, összeszedik a szemet és szépen hazamennek. És ez nyilvános mindenki számára, ingyen és bérmentve.
 
Pár hete mi is elmentünk egy jó kis sütögetésre, mivel a szomszéd magyar lány szülinapját ünnepeltük. Nagy buli volt, ettünk-ittunk, még volt dobos torta is (!). Egy baj volt csak, hogy iszonyú sok légy van, ami azért elég zavaró egy ilyen sütögetés alkalmával. Állítólag idén minden eddiginél több légy van a városban, ami szó szerint néha elviselhetetlen. Ezek a nyomorult ausztrál legyek meglehetősen kitartóak. Először is nem a ruhádra száll vagy a kezedre, hanem bele az arcodba, szemedbe, szádba. Másodszor, hiába hessegeted el, visszajön a kis mocsok, még legalább 5x! Rosszabb esetben végigkísér az utadon, egészen addig, amíg valamilyen zárt helyiségbe nem érsz.
 
Ennek következtében, viccesen az a szólás járja, hogy az ausztrál üdvözlés nem egy kalapemelés, vagy intés, hanem csapkodás jobbról-balra, merthogy az illető éppen egy legyet próbál elhajtani az arcából. 🙂 Szóval amikor azt látod az utcán, hogy a járókelők minden ok nélkül kapálóznak vagy nem látható tárgyakat hessegetnek maguk körül, az nem azért van mert meghibbantak, hanem azért mert éppen egy ádáz legyet próbálnak elkergetni. 🙂
 
A múltkor amúgy pont a kávémat szürcsölgettem az egyik kávézóban, amikor a helyi napilap címlapján megütötte a szemem egy főcímsor, miszerint "Légy invázió a városban". Gyorsan meg is vettem az újságot, mert a cikk azt ígérte, hogy választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy miért is van ennyi nem kívánatos légy a városban.
Nem fogjátok elhinni, az ok az, hogy túl a tehén és tú lsokat szarnak New South Wales-ben és a meleg szél áramlatokkal, a legyek idejönnek Melbourne-be. A ganalytúró bogarak nem nem bírják ezt a nagy terhelést. 🙂
Na milyen???? 
 
Belegondoltam, hogy mielőtt iderepültek és rászálltak a számra meg a szememre, mi mindent kóstoltak meg ezek a legyek?!
Ez eszébe jutott az újságírónak is, aki azzal nyugtatta az olvasókat, hogy pánikra semmi ok, mert az erős szelek – ami idefújja őket – fertőtlenít és eltávolít minden szennyező anyagot a legyekről.
 
Hát hiszem, ha akarom.
 
Időközben elrendezkedtünk a lakásban is, bár túl sok mindent nem vásároltunk, inkább csak funkcionális darabokat. Egészen megszoktuk már a lakást, és rájöttünk, hogy a lehető legjobb helyen lakunk, mert irtó közel van mindenhez.
 
A miénkhez hasonló, újonnan épülő házakba egyébként kártyával lehet bejutni, ugyanolyannal, mint a céges belépő kártyák. Egy olvasó van elhelyezve a bejáratnál, ami nyitja az ajtót, majd tovább a lifttel is csak ennek a kártyának a segítségével tudsz közlekedni. Mielőtt beütnéd az emeletet, előtte oda kell érinteni az olvasóhoz a kártyádat. Csak így tudsz feljutni a lakásba.
 
Minden szintre csak kártyával juthatsz be, ami egyrészt tök jó mert biztonsági szempontból tényleg csak az tud közlekedni és egyáltalán bejutni az épületbe, aki ott lakik, másrészről viszont kész őrület, mert állandóan nálad kell lenni a kártyának és például, ha a lépcsőt akarod használni, akkor a lépcsőházból kizárólag csak a földszinten meg a 17-en (ahol a konditerem van) tudsz kijönni onnan. Ez utóbbi mondjuk egy tűz esetén nem feltétlenül szerencsés.
 
Nem tudom mennyire jellemző itt a betörés, de az ajtókon is egy egyszerű kis billenő zár van, semmi külön lánc, meg ilyenek. 
 
A munkák a ház körül sajnos elég lassan haladnak, bár az utóbbi hetekben legalább már láttunk is embereket dolgozni. A medence még mindig nincs kész, bár már víz van benne, de kijutni hozzá még mindig nem lehet, mert körülötte a védőkorlátok még nem készültek el. Reméljük, hogy karácsonyra befejezik és mire visszajövünk a kis kirándulásunkból, már lesz miben pancsizni!
 
Egyébként egy dolog feltűnt nekünk, amit legelőször itt házon belül tapasztaltunk. Az emberek nem köszönnek egymásnak. Furi, mert amúgy tök barátságosak és segítőkészek, de valahogy ez kimaradt itt a neveltetésből. Beszáll-kiszáll mindenki a liftben, vagy fent a kondi teremben, de soha egy szót nem köszön senki a másiknak. Az elején mi mindenkit széles vigyorral üdvözöltünk, majd miután soha senki nem reagált, szép fokozatosan leszoktunk róla. Egy-két kivétel van ez alól, akikkel már többször is összefutottunk, vagy netán szót is váltottunk.
 
A legérdekesebb viszont az, hogy valamelyik nap Tomi előre engedett egy hölgyet a liftben beszálláskor. Ami ugye neki és nekünk teljesen természetes, automatikusan történik. A hölgy hihetetlenkedve nézte a Tomit, mint aki utoljára a múlt században tapasztalt volna ilyet. Amúgy ezt én is észrevettem, hogy a férfiak nem feltétlenül engedik előre a nőket a liftben. ellenben előszeretettel segítenek a kismamáknak. Amikor meglátnak egy kisgyermekes anyukát (ennek hisznek engem is a gyerkőcökkel, akikre mostanában egy-két alkalommal vigyázok), azonnal széles vigyorral ugranak ha kell és lelkesen segítenek megemelni a gyerek kocsit vagy előzékenyen félre állnak stb.
 
Ha gyerekkel vagy, akkor mindenki segít. komolyan! Vigyorog a bolti eladó, lelkesen szolgál ki a pincér. de még az utcai járókelők is széles mosollyal, egy-egy kedves gesztussal üdvözlik az embert.:-)
 
Erről jut eszembe. munka. Hát keresek-keresek, de egyelőre sajnos még nem sok sikerrel. Bár ahhoz képest, mint ami mondjuk az elején volt, klasszisokkal jobban állok! Már voltam 4 fejvadász cégnél is, illetve közvetlenül cégnél is interjún. Ami az esélyeimet illeti, kicsit 22-es csapdájában érzem magam. Mivel nem ismerem az országot, nem ismerem a piacot, ezért elég sok tanulnivalóm lenne az elején, amire a legjobb megoldás, ha valamilyen alacsonyabb pozícióban kezdek. Mondjuk asszisztens. El is küldtem ilyen helyekre az önéletrajzomat, de elutasították, méghozzá azzal az indokkal, hogy túlságosan túlképzett vagyok erre a munkára és ha felvesznek, attól tartanának, hogy fél év után otthagyom őket. Ha viszont egy magasabb pozíciót pályázok meg, akkor ott meg azt mondják, hogy azért nem engem választottak, hanem a másikat, mert nekem nincs helyi tapasztalatom.
 
Hát mégis, hogy legyen, ha nem vesznek fel egy egyszerűbb munkára sem???
 
Persze mindenütt az egekig dicsértek, hogy mennyire fantasztikus vagyok, és micsoda tapasztalatok, meg ehhez hasonlók.aztán rögtön jött utána a DE.
Szóval nem egyszerű, de azért optimista vagyok, hiszen már most jobb helyzetben vagyok, mint mondjuk egy hónapja. És hát rengeteg helyen megfordulunk, mindig akad valaki, akivel megismerkedik az ember. szóval több vasat kell tartani a tűzben, mert ki tudja, hogy melyik jön össze.
 
A baj csak az most, hogy elkezdődött a nyári szünet, december közepétől már alig dolgozik valaki, és a legtöbb ausztrál januárban megy szabadságra. Szóval most egy időre félre lehet tenni a keresgélést, legalább január végéig.
 
Advertisements
This entry was posted in Utazás. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s