Great Ocean Road túra – dec 29.

2007. december 29.
 
Ma keltünk, mert a szombati napra egy egész napos kirándulást terveztünk a szomszédos Kangoroo Island-re (Kenguru Sziget), ami kb. 200 km-nyi autóútra van Adelaide-től. Bár nálunk volt még a bérelt autó, a sziget nagysága és a távolság miatt úgy döntöttünk, hogy szervezett túra keretében nézzük meg a szigetet. Ilyet eddig nem igazán csináltunk, mert a saját tervezésű kirándulásokat részesítjük előnyben, de utólag visszagondolva, sokkal jobban jártunk így, mintha magunk mentünk volna.
 
Egyrészt azért, mert a sziget nem annyira kicsi. Ausztrália harmadik legnagyobb szigete, 155 km hosszú és 55 km széles.
Másfelől a sziget úthálózata azért nem annyira kiépített. Van két fő útvonal, amely keresztül fut a szigeten, a többi alsóbb rendű utak viszont homokosak és csak korlátozott sebességgel lehet rajta közlekedni. Ilyen körülmények között egy nap valószínűleg nem tudtuk volna bejárni az összes látnivalót. Így viszont minden pontosan, időre ki volt számolva, hiszen a kompok nem járnak csak meghatározott időben, és muszáj elérni, különben ott ragad az ember a szigeten. Nem kellett tehát azon aggódnunk, hogy időben vagyunk-e vagy éppen rohanni, hogy elérjük az este utoljára induló kompot.
 
Reggel fél 7-re jött a busz, összeszedtünk még pár embert másik két szállodából és kb. 9-re már lent is voltunk a kikötőben, ahonnan a komp indult. A társaságtól kicsit tartottunk, nehogy mi legyünk az egyetlen fiatal pár egy 50 fős angol, nyugdíjas turista csoport közepén. 🙂 Megnyugodtunk, mert a busz fele hasonló korú volt, mint mi. Nem mintha nagyon haverkodni akartunk volna, de hát azért mégis. 🙂
 
Kangoroo Island-et 1803-ban fedezték fel, területe kb. 4000 négyzet kilométer, lakossága pedig alig több, mint 4000, azaz nem túl sűrűn lakott. 🙂 Ha igazat beszél az útikönyv, akkor összehasonlítás képen itt egy érdekes adat: a sziget területe 7-szer olyan nagy, mint pl. Singapore-é, ahol viszont több, mint 4 millióan élnek.
 
A sziget egy harmada nemzeti park, mely ideális otthont nyújt a mintegy 30 féle emlős, 250 féle madár és 850 féle növény fajnak.
 
A komp a sziget keleti csücskében kötött ki, ahonnan egy újabb busz várt ránk egy nagyon jó fej sofőrrel, aki egyben a túravezetőnk is volt. Az út elég nagy részét tette ki az úgymond utazás, mivel a főbb látnivalók jó pár kilométer távolságra voltak egymástól. A túravezetőnk végig beszélte az egész napot, annyi infót zúdított ránk, hogy szinte sajnáltuk, hogy nincs nálunk egy diktafon, mert érdemes lett volna felvenni. Utólag persze az ember a nagy részét elfelejti, de az tény, hogy kimerítő és érdekes tájékoztatást kaptunk a sziget történelméről, az ott lakók életéről, jelenéről, jövőjéről.
 
Az első állomás Seal Bay volt, amely a sziget déli részén található. Itt található Ausztrália második legnagyobb fóka kolóniája, amelyet egész közelről volt lehetőségünk megnézni. A fókák közelébe természetesen csak túravezetővel lehet menni, aki felhívta a figyelmünket minden fontosabb dologra. Pl.: ne menjünk túl közel hozzájuk, ne hangoskodjunk stb.
Lesétáltunk a partra, ahol tényleg tele volt fókákkal a partszakasz, ameddig csak ellátott az ember. Nagyon édesek voltak! Kicsik, nagyok egy kupacban játszottak, fürödtek és szaladgáltak össze-vissza a parton. Kb. 5-8 méterre álltunk tőlük, bár visszafelé menet alig 2 méterről sikerült egy megtermett példánnyal találkozni. 🙂
Teljesen hozzá vannak szokva az emberhez, volt olyan fóka, amelyik a lépcső alatt heverészett és abszolút nem zavarta, hogy ott jönnek-mennek az emberek. 🙂
 
Gyorsan elment a délelőtt, úgyhogy fóka nézegetés után már vittek is minket ebédelni. Egész finom volt az ebéd, és bőséges is, úgyhogy tele gyomorral indultunk tovább a szomszédos madár farmra, ahol egy félórás show keretében megnézhettük a "Bird Parade"-et (madár parádé), ami egy kísérleti program volt. Először iktatták be ezt a show-t az egynapos programba, és kíváncsian várta a túravezető a véleményünket a végén. Érdekes volt egyébként. Először két jópofa kakadut láttunk, azt a vicces, nevetős hangú fajtát, amelyek az őserdőkben élnek. Utána jött egy jópofa, álmos szemű bagoly, majd egy kis apró madarat láttunk, ami elképesztő ügyességgel repült, szinte álló helyzetben, körbe-körbe a madarász fickó körül. A végére hagyták a nagyágyút, egy hatalmas fekete sast, ami igen ijesztő volt a valóságban. Hatalmas ez a madár, félelmetes csőrrel.
A madarak bemutattak néhány "mutatványt", ami után persze azonnal követelték a jussukat, a jó kis véres hús cafatokat. Egy-egy mutatványhoz kért önkénteseket is a madarász, Tomi is beállt az egyik ilyen produkcióhoz. 🙂
 
Madár show után indultunk a Flinders Chase National Park-ba, amely Ausztrália legrégebbi és legnagyobb nemzeti parkja. A park elfoglalja a sziget mintegy 1/3-át, azonban a tavaly év végi bozót tüzek következtében a park növényzetének majd 90-a leégett. A látvány elég sokkoló. Zöldellő növények helyett fekete, elszenesedett csonkokat lehet látni mindenhol. Irtózatos pusztítást csinált a tűz, és bár azonnal megkezdték a "renoválást" és újra palántázták a területet, azért még mindig hatalmas fekete foltok tarkítják a látképet.
A tűz elől az állatok is elmenekültek, és egyelőre még csak becsült adatok vannak, hogy mennyi állat pusztult el a tűzvészben és találgatások, hogy vajon mikor merészkednek vissza az állatok korábbi lakóhelyükre.
Túl sok látnivaló így nem akadt a nemzeti parkban, úgyhogy igazából csak keresztül autóztunk rajta, majd elvittek minket egy kis koala nézésre. Miért is ne? Hisz alig láttunk még néhányat. 🙂
 
Koalák után irány a sziget a nyugat-déli csücske, ahol a Remarkable Rocks (Figyelemreméltó vagy említésre méltó sziklák) névre hallgató csodát néztük meg. Ezeket a gránit tömbök évszázadokkal ezelőtt emelkedtek ki az óceánból, formájukat pedig a szél és a tenger alakította ilyen formájúvá az idők folyamán. Tényleg lenyűgözőek ezek a hatalmas tömbök, cikk-cakkos széleikkel, és érdekes színeivel.
 
Két további látnivaló maradt még hátra, az egyik – a változatosság kedvéért – egy világító torony (Cape du Couedic Lighthouse), illetve egy szép sziklaképződmény (Admirals Arch) a sziget csücskében. A világító torony megszólalásig úgy nézett ki, mint az eddig általunk látott kb. 10, de azért megint megcsodáltuk. 🙂 1906-ban építették amúgy. A sziklák között pedig láttunk néhány heverésző fókát is.
 
Este 7-kor indult vissza az utolsó komp a szárazföldre, úgyhogy gurultunk a kikötőbe, hogy időben odaérjünk. Még előtte megálltunk a reptéren – mert ilyen is van ezen a pici szigeten – ahol leszállt egy-két utas, akik repülővel mentek vissza Adelaide-be (kb. 30 perces repülés).
 
A kikötőben még volt idő egy rövid vacsorára – fish and chips – ahol a kifőzdében a falon találtunk egy érdekes táblát, amire fel volt írva különféle nyelven, hogy Boldog Karácsonyt. Mi lepődtünk meg a legjobban, amikor megtaláltuk rajta magyarul is a kiírást. Persze helytelenül volt felírva, úgyhogy kértünk egy szivacsot és krétát és kijavítottuk. 🙂
 
A sziget nagyon tetszett nekünk, igazi kis érintetlen paradicsom, ahol a lakosok a természet szabályai szerint élik életüket. A vízhiány itt is nagy probléma, ahogy Ausztrália más területein is, úgyhogy annyi vizük van, amennyi eső esik. Hatalmas tartályokban gyűjtik a vizet, és csak annyi vizet használnak, amennyit nagyon muszáj. Ezt mi is tapasztaltuk, amikor meglátogattuk a nyilvános vécét, ami hagyományos, tartályos-pottyantós retyó volt. Vízöblítés nuku, kézmosáshoz is csak egy villanásra csorgott a víz a csapból.
 
Függetlenül attól, hogy az adottságok elég szűkösek a szigeten, az egyik leggyorsabban fejlődő iparág a turizmus. Egyelőre évi 150 000 turistánál több nem érkezik a szigetre, de ahogy a túravezetőnk mondta, fontos bevétel származik ebből a sziget számára, ezért az elkövetkező években szeretnék ezt a számot megduplázni.
 
Mivel a szigeten jelentős mennyiségben található eukaliptusz fa, annak is az olajban igen gazdag fajtája, így az eukaliptusz olaj előállítás áll a második helyen. Szerencsére a koalák ezt a fajta eukaliptuszt nem szeretik, mert túlságosan olajos nekik, így ez nem veszélyezteti a fákat. Vettünk mi is eukaliptusz olajat illetve az ebből készült testápoló termékeket, ki is próbáltam már, szerintem egész jók. 🙂
 
Soha nem gondoltuk volna, de a méz a harmadik fontos export terméke a szigetnek. 1881-ben 12 kaptár "ligur" méhet telepítettek be a szigetre, amelyek állítólag már csak itt, Kangoroo Island-on találhatóak meg. A méhecskék olyan jól érzik magukat a szigeten, hogy a mai napig szorgosan termelik a finomabbnál finomabb mézet. 🙂 Igen vicces volt látni a boltban, hogy a helyi boltban a mézet ugyanolyan maci formában árulják, mint nálunk otthon. Csak közelebbről megnézve jöttünk rá, hogy az koala mackó.
Advertisements
This entry was posted in Utazás. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s