Sydney – első nap

 2007. november 3. szombat
 
Hát szóval Sydney… nem semmi! Gigantikus, nyüzsgő, pazar. Tömören így foglalhatnám össze a benyomásainkat. 🙂
 
Nem csodálom, hogy a világ talán legszebb kikötő városának tartják. Gyönyörű, bárhonnan is nézi az ember, akár a 300 méter magas Sydney toronyból, akár egy hajóról a vízen vagy az operaház lépcsőjén üldögélve. Ködben, borús időben vagy esőben ugyanolyan elképesztő, mint szikrázó napsütésben.
 
Volt részünk ugyanis mindenben a 3 nap alatt. Mivel az időjárás jelentés szerint 3 napig szakadó eső és max. 20 fok volt várható, mi szépen becsomagoltuk a pulóvereinket, garbókat, esőkabátot és egyéb hideg holmikat. Természetesen eső csak elvétve volt (illetve csak éjszaka hál’istennek), és természetesen strandidő volt Sydney-ben. Még mindig nem vagyunk elég régóta itt ahhoz, hogy megtanuljuk végre, hogy az időjárás itt Ausztráliában finoman szólva is változékony és kiszámíthatatlan. Megint megtapasztaltuk, hogy az ausztrál időjárás naponta legalább 3 évszakot produkál. Reggel mikor kinéztünk az ablakon még szakadt az eső, orkán erejű szél fújt, amikor már a kávénkat szürcsölgettük az étteremben, szakadoztak a felhők, és mire elindultunk tűzött a nap. Ugyanilyen gyorsasággal persze átvált esőbe is napközben, de összességében nagyon nagy mákunk volt az idővel.
 
Szóval, szombaton hajnal 4-kor pattantunk, mert a gép 7-kor indult és 6-ra már kint kellett lennünk a reptéren. Ilyen korai órákban még nem járnak a tömegközlekedési eszközök, úgyhogy hívtunk egy taxit. Hát az ausztrál „no worries” hozzáállás itt is megmutatkozott, a telefonon rendelt taxi sehol, úgyhogy kb. 20 perc várakozás után – amíg legalább 10 taxi húzott el mellettünk – leintettünk egyet az utcán, így sikerült pont elérni a reptéri buszt. A belföldi terminálon és az innen induló belföldi járatokon sokkal lazábban, egyszerűbben és gyorsabban kezelnek mindent. A becsekkolás pillanatok alatt megvan, mivel a jegyedet elég leolvastatni az egyik, erre a célra kirakott jegykezelő automatánál, amely automatikusan kinyomtatja neked a beszálló kártyádat, amivel már csak oda kell sétálnod a pulthoz, leadnod a bőröndöd és már mehetsz is.
 
A Sydney-be induló belföldi járatok 15 percenként (!) indulnak, szóval tisztára, mint a távolsági buszok. 🙂 Mi a Virgin helyi járatával mentünk, potom pénzért, kb. annyiért mint otthon egy fapados jegyár. A kb. másfél órás repülést jól átaludtuk Tomival, és mivel elég ködös, borús volt az idő, leszálláskor semmit nem láttunk Sydney-ből felülről.
 
A repülőtér Sydney-ben nagyon közel van a belvároshoz, kb. 9 kilométerre, ahonnan emeletes vonatokkal lehet bejutni a városba. Sydney-ben ez a fő tömegközlekedési eszköz (CityRail), ami föld alatt és a felszínen egyaránt közlekedik, összesen hét fő vonalon. Emelett vannak még buszok, egysínű vasút (Monorail) és természetesen a kompok és vízitaxik. Villamos csak egy-kettő talán. A város itt is zónákra van osztva, a belváros és a látnivalók többsége egy zónán belül van. Mivel akadt egy-két olyan látnivaló, ami az 1-es zónán kívül van, és nem tudtuk előre, hogy mire lesz idő és mire nem, végül vettünk egy két zónás, heti bérletet, ami minden tömegközlekedési eszközre jó, beleértve a kompokat, hajókat is. Utólag visszagondolva, valószínűleg nem használtuk ki ezt a jegyet, mert sétával egyszerűbben és gyorsabban körbe lehet járni a látnivalókat, de azért hasznos volt!
 
Sydney-ről nagyvonalakban annyit érdemes tudni, hogy 1770-ben James Cook kapitány fedezte fel és kötött ki először hajójával itt. Ausztrália legnagyobb városa, Új-Dél-Wales állam fővárosa, a Csendes-óceán partján fekszik és az európai bevándorlók először itt léptek ausztrál földre. Sydney a világ legnagyobb természetes kikötője. Több mint 4 millió ember él a városban, elszórva a szárazföldbe benyúló, tagolt partvidéken. A kikötő környékén elsősorban persze a tehetősebbek élnek, luxusházakból álló kertvárosokban vagy éppen a vízbe benyúló dokkokon álló villákban, ahol a házak előtt sorakoznak a szebbnél szebb jachtok és luxushajók. Sydney területén több mint 70 strand található a csipkézett partvonalon, ami kb. 250 km hosszú homokos partszakaszt jelent.
 
Szombaton kissé borús idő volt, de legalább nem esett az eső! Délelőtt fél 10 körül értünk a szállásra és utána rögtön indultunk is várost nézni. A hotel nagyon jó helyen volt, abszolút a központban, közel mindenhez, a Hyde Park déli végénél. Pár perc sétával beértünk az üzleti negyedbe (CBD), ahol az első érdekesség az egysínű vasút volt (Monorail), egy cölöpökre épített vasúti sínnel, hihetetlenül közel a házakhoz. Az útvonala nem túl hosszú, kb. 12 perc alatt körbejárja, viszont nagyon izgalmas utazni rajta, ahogy pár méter távolságra megy el néhol a házak ablakai mellett. A kilátásról pedig nem is beszélve. 🙂
 
Az első célállomásunk Darling Harbour volt, amely története 1815-ben egy gőzmalom megnyitásával kezdődött, majd 1980-ban Ausztrália legnagyobb városi újjáépítési tervét hajtották itt végre. Azt mondják, hogy Új-Dél-Wales a Darling Harbour-el ajándékozta meg saját magát 200 éves fennállása alkalmából. 🙂
 
U" alakban helyezkednek el az épületek, hotelek, irodaházak és körbe kávéházak és éttermek. Egyik legnagyobb látványossága a Nemzeti Tengerészeti Múzeum (National Maritime Museum), amely előtt "álldogál" James Cook kapitány "Endeavour" hajójának hű mása illetve egy 1959-ből származó "Vampire" névre hallgató romboló, mellette pedig az Onslow tengeralattjáró.
 
A túlparton található a Sydney Akvárium, ahova utolsó nap benéztünk. A Darling Harbour magába foglalja még a Kínai negyedet és Kínai kertet, ami egy csöppnyi kis nyugalom és oázis a hatalmas felhőkarcolók között. Nem tudom sajnos mi a neve annak a gyönyörű lila virágú fának, amivel tele van szinte egész Sydney. Különösen sokat láttunk Darling Harbour-ben, bár már lehullatta a virágait, valami gyönyörűen nézett ki. 🙂
 
Az "U" alakú kikötőt keresztben szeli át a Pyrmont híd, ami a világ legrégebbi forgó hídja. Akár 14 méter magas hajók is átférnek alatta, és ami a vicces, hogy a rajta áthaladó egysínű vasút is felnyitható, a még nagyobb hajók számára!
 
A kikötőben megittunk egy finom kávét majd visszasétáltunk az üzleti negyedbe, ahol belebotlottunk Sydney legnagyobb bevásárló központjába, a Queen Victoria Building (QVB) épületébe, ami maga a Kánaán, a shoppingolók mekkája! 🙂 A legszebb bevásárló központ, amit valaha láttam, és szerintem nincs olyan márka a világon, aminek ne lenne itt üzlete (több mint 190 üzlet). Versace-től kezdve a bizsu boltig minden, ami szem szájnak ingere… 🙂 Istenem… órákat képes lettem volna eltölteni itt… (Én már kevésbé – Tomi)
 
Maga az épület amúgy terménypiacként kezdte valamikor az 1800-as évek végén, az első világháború után a lebontás fenyegette, majd 1986-ban több mint 75 millió dollárt költött rá az ausztrál kormány, mely felújítást követően nyílt meg újra, bevásárló központként.
 
Mivel közeleg a karácsony, a dekorációk már kint vannak. Az épület közepén, egészen a kupoláig érő karácsonyfát (mű persze!) állítottak, gyönyörűen feldíszítve. Mivel körbe volt kordonozva a fa, és a kordonon nagybetűkkel Swarovski emblémák voltak feltüntetve, gyanítom, hogy a karácsonyfán lógó több ezer kristály dísz valódi Swarovski… 🙂
 
Hát igen, kíváncsiságból gyorsan megnéztem a honlapot, és tényleg kristályok. A Swarovski idén 16 ilyen karácsonyfát állít fel az egész világon! Nem semmi… 🙂
 
A QVB közvetlen közelében található a Sydney városháza és a St Andrew’s Cathedral. A katedrálisba bejutottunk, viszont a Városházán valami összeröffenés lehetett, mert kígyózó sor állt az épület előtt, úgyhogy oda sajnos nem jutottunk be.
 
Sydney-nek is megvan a maga kis óriás tornya, ugyanúgy, mint Melbourne-ben az Eureka torony. Az ittenit rendkívül leleményesen Sydney toronynak hívják. 🙂 Funkcióját tekintve ugyanazt tudja, mint az Eureka, a tetején körbe forgó éttermek illetve panoráma terasz. Persze egy kis érdekesség itt is van. Úgynevezett Skywalk túra keretében a tornyon kívülre is lehet menni, ahol a bátrabbak egy vastag plexi üveg is kiállhatnak, kb. 300 méter magasan. Itt készítenek róluk egy fotót, a háttérben a teljes Sydney panorámával. A feeling tehát hasonló,mint az Eureka-ban, csak ott üvegfalú kockában tolnak ki a levegőbe… 🙂
 
Bár mi nagyon szeretjük Tomival a jó magas épületeket, azért ez az élmény már kicsit sok lenne nekünk, úgyhogy kihagytuk a túrát és ahogy Melbourne-ben is, ezt meghagytuk az "őrülteknek". 🙂
 
Az érdekessége még a toronynak, hogy minden év szilveszterekor látványos tűzijáték show van a torony tetején, a hivatalos szilveszteri műsor részeként. Azért azon elmerengtünk egy kicsit, hogy milyen lehet a szomszédos házak ablakából nézni ezt, hiszen maga a torony bent van a city kellős közepén, szorosan körbevéve a többi felhőkarcolóval.
 
A torony lábában tűzbiztos lépcsők vannak, amely az egyik legnépszerűbb versenynek ad otthont minden évben Sydney-ben. Versenyt csináltak ugyanis abból, hogy ki tud a leghamarabb felfutni a mintegy 1474 darab lépcsőn. 🙂
 
A bejáratnál készítettek mindenkiről egy fotót, amit persze a túra végén meg lehetett egy vagyonért vásárolni. Hát persze, hogy mi is megvettük, de végül is nem jártunk rosszul, mert kaptunk egy CD-t, plusz a mi fotónkkal ellátott képeslapokat is a csomaghoz. 🙂
 
A torony tetejében volt egy szuvenír bolt is – milyen meglepő! – ahol muszáj volt lefotóznom a kiállított giccsparádé egyik gyöngyszemét, ami elméletileg egy "kölykét hátán cipelő koala", a gyakorlatban "kölykét hátán cipelő bárány". 🙂
 
Ezektől a kütyüktől eltekintve viszont meglepően jó minőségű polókat és sapkákat is lehetett venni, úgyhogy Tomi beszerezte magának az első kengurus baseball sapkát, én meg egy ausztrál nemzeti lobogós pólót. 🙂
 
A torony után tovább ballagtunk a kikötő felé. Elmentünk még legalább két három bevásárlóközpont mellett, illetve maga az egész utca egy nagy bevásárlóközpont volt, temérdek sok üzlettel. Komolyan aki itt nem talál magának valamit, az költözzön a Holdra. 🙂
 
Az utca végén már látni lehetett Sydney egyik, mondjuk inkább második legnagyobb látványosságát, a Harbour Bridge-et. A hétköznapiasan "vállfának" nevezett hídat 8 évig építették, és 1932-ben nyitották meg a forgalom számára. Az útikönyv szerint a kb. 6,25 millió régi ausztrál dollárt kitevő kölcsönöket 1988-ben fizette vissza az ausztrál kormány. A hídépítésben 144 munkás vett részt, akik közül 16-an életüket vesztették a munkák során, nekik állítottak egy emléktáblát a híd közepén.
 
Amennyire szürke és robosztus a híd, annyira szép is szerintem. A forgalom megállás nélkül megy rajta, ráadásul nem csak autók és buszok, de vasúti sín is átszeli, úgyhogy remegett rendesen a híd néhányszor, miközben sétáltunk rajta.
 
Ha az "őrülteknek" nem lett volna elég a Sydney torony tetején tett szabadtéri séta, akkor egy kis ráadásként felmászhatnak a hídra is, annak is a legtetejére. A híd legfelső ívén, kialakított lépcsőkön lehet felmászni, egészen a híd közepéig, majd onnan vissza séta le a meredek íven. Mindezt egy kb. 1 méter széles lépcsősoron… 🙂 Maga a túra 3,5 óra, amiben oktatás, gyakorlati kiképzés, és alkoholszondázás is belefoglaltatik. A kilátás bizonyára lenyűgöző, de én már a képek láttán rosszul lettem az irgalmatlan magasságtól. Nem is beszélve a kissé borsos, 200 dolláros árról per fő.
 
Ettől függetlenül minél többet néztük őket Tomival lentről, annál inkább irigyeltük őket. Még az is lehet, hogy ha legközelebb Sydney-be megyünk, akkor mi is megpróbáljuk. 🙂
 
A híd közvetlen közelében található a "The Rocks" negyed, amely kb. 100 évvel ezelőtt még egy patkányoktól hemzsegő és bűnbandák által rettegésben tartott, meglehetősen lepusztult és veszélyes környék volt. Ma már Sydney egyik legnépszerűbb és leglátogatottabb kerülete. Nevét az egykor itt magasodó sziklákról kapta, ahová az ide érkező első fegyencek építettek házakat kétkezi munkával! Az újonnan kialakított épületek, házak nagyon szépek, és az egyik látványossága a hétvégi piac, ahol különféle kézműves termékeket lehet vásárolni.
 
Ebben a negyedben található a druszámról elnevezett házikó is, a Susannah Place, aminek egyetlen érdekessége, hogy 1844 óta, amikor is építették, folyamatosan lakták, egészen 1990-ig. Ma múzeum, ahol bemutatják az itt élt családok életkörülményeit. A ház alján található kis boltban pedig mindenféle hagyományos ausztrál árucikket lehet kapni.
 
A Rocks negyed közvetlen közelében van a Circular Quay, amelyet Ausztrália szülőhelyének is neveznek, mivel itt szálltak partra az első fegyencek 1788-ban. Most forgalmas kikötő, ahonnan szinte percenként indulnak a különféle kompok, túra hajók, vízi taxik. És ide kötnek ki a hatalmas óceánjárók is, amikből láttunk egy-két "csöppséget" míg ott voltunk. Félelmetesen nagyok, mégis olyan iszonyú könnyen navigálják őket a kikötőben és úgy járnak ki-be a többi kis vízitaxi között mint bármelyik másik normál méretű komp. Azt hittem leáll a forgalom, ha egy ekkora monstrum elindul, de semmi, a többi hajó ugyanúgy cikázott körülötte… 🙂
 
Estére azért eléggé elfáradtunk, gyalogoltunk pár kilométert, meg hát a hajnali kelés sem tett túl jót, úgyhogy bedőltünk egy jó kis görög étterembe, aztán mentünk aludni… 🙂
Advertisements
This entry was posted in Utazás. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s