Bangkok, a 3. nap

 
2007. augusztus 25. (szombat)
 
Még mindig Zsuzsi szavaival élve:  🙂
 
Ez a reggel is hasonlóan indult, mint a többi. Alig bírtunk felkelni szokás szerint. 🙂 A reggeli nagyon bőséges és változatos volt. Volt európai, amerikai, arab, kínai és thai ennivaló egyaránt. Mindenből több fajta, szóval volt miből válogatni.
Reggeli után elindultunk megsasolni a Királyi Palotát és környékét. Minden útikönyv szerint ez Bangkok alfája és omegája, úgyhogy nem akartuk elszalasztani.
Mi picit fordítva kezdtük a sétát, előbb a templomokat néztük meg, és csak utána a Grand Palace-t azaz a Királyi Palotát. Elsőnek a fekvő Buddhát néztük meg (Wat Po), amely mintegy 43 vagy 46 méter hosszú és 15 méter magas. Iszonyatosan gyönyörű, én csak ámultam és bámultam. Mire ezt megnéztük már teljesen automatikussá vált, hogy vesszük le a cipőnket a bejáratnál. Izgalmas volt, hogy a több száz pár levett cipő közül vajon meg fogjuk-e találni majd a sajátunkat, ha kijöttünk. Természetesen semmi gond nem volt, ez csak a mi berögzült európai paranoiánk. Amit viszont teljes mértékben komolyan vettek az a hosszú nadrág és a fedett váll. Mi is készültünk, vittünk plusz nadrágot és felsőt, nehogy ezen bukjuk el a belépőt. Nekem elfogadták a térd alatt érő szoknyát, csak felülre kellett felvennem a hosszú ujjú blúzt.
 
A további templomok csúcsai, díszítése egyszerűen meseszép, ilyet még életünkben nem láttunk. A bejáratot őrző hatméteres démonok és a csillogó üvegmozaikok tényleg káprázatosak. Fényképeztünk, ahogy csak bírtunk, de utólag visszanézve a képeket, sajnos nem adja vissza azt a hangulatot, színvilágot, amit ott láttunk.  Megnéztük a Smaragd Buddha-t is, amely amennyire értékes, annyira pici. Talán még egy méter sincs, viszont drágakövekkel van kirakva. Itt leültünk egy pár percre, pihenni és picit fohászkodni minden jóért. 🙂 Tomi úgy gondolta kinyújtózik egy kicsit, de a teremőr rögtön ki is szúrta és rászólt, hiszen a lábfej nem nézhet a Buddha irányába!
A következő állomás a Királyi Palota, ami olyan, mint egy elvarázsolt meseváros. Itt sikerült összefutni az egyetlen magyar emberkével, akivel itt találkoztunk. A túra végén beültünk egy kis frissítőre a büfébe, ahol először állapítottam meg, hogy nem is olyan egyformák ezek az ázsiaiak. Szemmel látható különbség van a kínai, japán és thai emberek között. A japánok feje a legnagyobb az összes közül és meglehetősen lapos. A szemük inkább egyenes, mint ferde. De ha így nem sikerül őket beazonosítani, akkor az extra öltözékükről biztosan. A kínaiak az igazi csíkszeműek ami picit ferdén áll. A thai emberek eltérnek mindegyiktől, a fejük kicsi és kerek, az orruk pedig pici és lapos. Ja, és mindegyik alacsonyabb nálam, még a férfiak is. 🙂
 
A Grand Palace után hajóra szálltunk és átmentünk a Chao Phraya folyó másik oldalára, ahol megnéztünk egy újabb meseszép templomot, a Wat Arun-t, azaz a Hajnal Templomát. A hajóút nagyon borsos volt, mintegy 3 Baht, nagyon durván számolva is 18 Ft. 🙂 A templom külsejének minden egyes centiméterén díszítés volt és olyan meredek lépcső vezetett fel a kilátó részébe, hogy már messziről rosszul lettünk tőle. Természetesen sikerült jól megválasztanom az aznapi ruházatomat. Lebegő szoknyában mentem, ami össze-vissza repdesett felfelé a majdnem függőleges lépcsőn. A lépcsőfokok kb. dupla akkorák voltak, mint a normális. Fentről viszont pazar kilátás nyílt a folyóra és a városra. Lefelé kicsit bepánikoltam, mert azt hittem, hogy majd a templom belsejében lesz egy lépcső lefelé. Helyette ugyanazon a meredek lépcsőn kellett lekászálódni, amin feljöttünk. Két kézzel kapaszkodtunk görcsösen a korlátba, de hál’ istennek egyben lejutottunk.
A templom után újra hajóra szálltunk és lecsorogtunk a szállásunkig Chinatown-ba. Este már sok mindenre nem volt energiánk, mint felmenni a 23. emeleten található nyitott medencéhez ázni és napozni egy kicsit, utána pedig a "szokásos” panorámás étterembe vacsorázni egy jót.
 
Az idő egyébként teljesen más volt, mint vártuk. Az útikönyv szerint a monszun idején esik minden nap és felhős az égbolt. Ehhez képest egy csepp eső nem esett a három nap alatt míg ott voltunk, minden reggel sütött a nap és csak délutánra borult be. Villámlott szinte minden este (láttuk az étteremből), de soha nem esett eső.
 
Advertisements
This entry was posted in Utazás. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s