átutazás Melbourne-be

 
2007. augusztus 26-27. (vasárnap-hétfő)
 
Zsuzsi nagyon belejött a blogírásba és nem is csinálja rosszul, szóval egyelőre meghagyom neki ezt az élvezetet. 🙂
Tehát:
 
A mai napot már csak pihenéssel töltöttük. Sajnos egyéb látnivalóra már nem maradt időnk, hogy megnézzük. Nagy bánatom, hogy az úszó piacot nem tudtuk megnézni, de kb. 100 km-re van Bangkok-tól és hajnal 5 és 10 között érdemes oda menni. Kimaradt az állítólag gyönyörű tengerpart is, de ebbe a három napba sajnos nem fér bele minden. Nem baj, majd legközelebb megnézzük! 🙂
 
Szóval reggeli után én még felmentem a tetőre napozni egyet, Tomi addig aludt egy jót. Utána csomagoltunk, majd mivel kettőkor el kellett hagyni a szobát, elindultunk a reptérre. Végül nem is tűnt annyira hosszúnak a mintegy három órás várakozás. Tudtunk internetezni a reptéren, úgyhogy volt mivel elütni az időt. 6-kor lehetett becsekkolni és fél 9 körül szálltunk gépre. Ahogy korábban említettem egy deka eső nem esett, míg ott voltunk. Búcsúzóul azért volt szerencsénk megtapasztalni, hogy milyen az a monszun eső. Pont felszállás előtt negyed órával rázendített, amitől én kellően be is rezeltem, mert villámlott-dörgött össze-vissza. Végül is kb. 10 perces késéssel indultunk mindössze. Ezúttal egy airbus-on utaztunk 2-4-2-es ülésekkel. Itt sajnos nem volt szerencsénk, mert egy szabad hely nem volt a gépen, úgyhogy kénytelenek voltunk a magunk kis 50 cm-én nyomorogva valamit aludni. Mint később kiderült ez egy Quantas partner gép volt JetStar név alatt, ami megfelel a mi fapadosunknak. A 8 és fél órás úton alapból nem szolgálnak fel semmit. Egy kis üveg vizet kapott mindenki, plusz egy fülhallgatót, hogy tudjon zenét hallgatni vagy filmet nézni. Minden más pénzért vásárolható a gépen. Nem sokan voltunk olyanok, akik ún. drágább jegyet vettek, így nekünk járt takaró, vacsora és reggeli valamint innivaló. Maga az utazás sima volt, a pilóta nagyon jó volt, alig vettük észre, hogy leszállt.
 
A felszálláskor elmondták, hogy semmilyen likvid (parfüm, ital stb.) nem vihető be az országba, úgyhogy a duty free shop-ot el is felejthettük. Viszont ahogy leszálltunk a gépről, Melbourne repterén rögtön egy duty free italboltba botlasz, ahol megvehetsz mindent, amit akarsz. Ezután jött csak a vízum vizsgálat, ami kb. 1 percig tartott és sokkal simábban ment, mint gondoltuk. Nem volt semmi kérdés-kérés.
A reptéren várt minket Tomi egyik leendő kollégája (Mark), akit rögtön kiszúrtunk a tömegben a tipikus ausztrál bőrkalapjában. Egy külön autó várt minket sofőrrel, aki elvitt a leendő szállásunkra, amelyet a cég bérel egy hónapra nekünk. Ez egy „short time apartment”, egy 30 emeletes toronyban, a város központi részében. Az apartman teljesen fel van szerelve minden jóval a pirítóstól a szárítógépen át mindennel. Két hálószoba és két fürdőszoba van, szóval kicsit nagy nekünk, de egyelőre élvezzük és szívesen elfogadnánk ezt a kecót hosszútávon is. 🙂 Reggel 9-kor (ausztrál idő szerint) szállt le a gépünk és már 11 körül az Ericsson-ban is voltunk, ahol Mark mindenkinek bemutatta Tomit és engem. Körbejártuk a céget, megebédeltünk, majd Mark visszahozott minket a szállásra. Igaz, hogy tudtunk valamennyit aludni a gépen, azért iszonyú fáradtak voltunk, úgyhogy bezuhantunk az ágyba és aludtunk kb. 2-3 órát mielőtt újra jött értünk Mark és elvitt a családjához, ahol hivatalosak voltunk vacsorára. Nagy kedves gesztus volt a részéről, akármilyen fáradtak is voltunk, mentünk! 🙂
 
Mark Melbourne egyik külvárosában lakik egy családi házban. Fincsi vacsorát kaptunk, európai koszt, semmi kenguru vagy emu. Sült csirke párolt zöldségekkel, salátával. Szóval olyan volt, mint otthon. Amúgy az eddigi benyomásaink alapján minden olyan, mintha otthon lennénk vagy valahol Európában. A szálláson ugyanazok az olasz tészták, szószok vártak minket, mint amiket otthon is lehet kapni. Kaptunk ugyanis egy kis kaja csomagot, amiben mindenféle alap élelmiszer benne van. Rengeteg az ismerős márka. Van például Suzuki Swift és Opel Astra. Jót nevettünk rajta. És a legjobb, hogy az egyik villamos típus ugyanolyan, mint otthon a Siemens Combino csak fehérben és jóval rövidebb.
 
A vacsiról kb. 11 körül jöttünk haza, és végre aludhattunk egy jót. Mark egyébként még azt is felajánlott Tominak, hogy hazafelé vezessen ő. 🙂 Vicces volt, Tomi életében először vezetett a „rossz oldalon”. De tök jól ment neki, semmi gond nem volt. Igaz, hogy se jogsi, sem útlevél, sem más hivatalos papír nem volt nálunk. Nagyon furcsa egyébként a bal oldalas közlekedés. A legdurvább, amikor behajtasz egy körforgalomba. Pont az ellenkező irányban hajtasz be. huuuuu! Nem tudom nekem hogy fog menni, de már előre rettegek a közelgő vezetés órától!
 
Advertisements
This entry was posted in Utazás. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s