Palm Springs

2006. április 9. vasárnap
 
Mára ugye Palm Springs volt betervezve. Otthon már a végefelé járt a parlamenti választás első fordulója, de ez most nem igazán érdekelt. 🙂
 
Most korábban keltem kicsit, mint előző nap. Úgy 8 körül. Megint reggeli, készülődés és indulás!
Palm Springs jóval közelebb van, mint San Diego. Ez úgy kb 65-70 mérföld, 100-110 km. Kb egy óra alatt oda is értem. Az idő megint kifogástalan volt, mint tegnap. Egy felhő sem volt az égen és úgy 25 fok körül lehetett. 
 
Az egyik főutcát néztem ki kezdésnek, mert ez is olyan hangulatos volt és jót lehetett sétálni rajta. Sikerült is egy-két boltba betérni és annyira jó és szép szuveníreket láttam, hogy vagy 100 dollárt rögtön el is költöttem. :-))) Dehát ugye eccer élünk! 🙂
 
Még a úton odafele menet láttam valami táblát, hogy van valami repülőgép múzeum is. A vásárlásból oda mentem. Közvetelenül a reptér mellet van berendezve 2 hangár. Nagyon szépen meg van csinálva és veteránok kalauzolnak vagy válaszolnak a kérdésekre. Egy B-17-es bombázóba be is lehetett mászni. A bácsika, aki ott volt a gép mellett mesélte, hogy a 2. világháborúban egy ilyenen repült és lelőtték Berlin felett sok másik géppel együtt. Jó kicsi hely vann benne annak ellenére, hogy kívülről milyen nagy! Csináltam egy csomó képet a gépekről….
 
Na és most jött a java. Van egy libegőféleség itt, ami felvisz a hegyekbe. Aerial Tramway a neve. Muszáj volt kipróbálni! :-))) Leírhatatlan élmény volt! Aki erre jár, mindenképpen menjen el oda! Ráadaásul a felvonó forog menet közben, így mindent láthatsz körbe-körbe… Fent jó hideg volt, meg sok hó, de nagyon élveztem és itt is csináltam képeket persze! És itt hallottam magyar beszédet! Egy pár volt ott fenn, de csak elmentünk egymás mellett. Azt hittem rosszul hallok… :-))))
 
 
Végül még autókáztam egy kicsit erre-arra a városban, de mivel ez egy kisvárosank mondható errefelé, hát el is indultam a hotel felé úgy 5 körül.
 
Külön fotógarélia van.
 
Advertisements
This entry was posted in Travel. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s